BIZONYOSSÁG

 

Mint láthattuk a kérdés tárgyalásakor a GYAKORLAT menüpontban több mód és lehetőség is létezik, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a Házőrző Puli képes ellátni feladatát ezen a használati területen. Mégis elmondhatjuk, hogy igazán éles helyzetben mérettetik meg a képesség, vagyis a bizonyosság mindig ott motoszkál az ember tudatában, hogy vajon tényleg képes-e a Házőrző Puli arra, nem a felmérés, kipróbálás során, nem irányított közegben és környezetben, hanem a természet adta valójában. A valóságban ilyen helyzet nem sűrűn adódik és az itt, ezen az oldalon található bizonyítékok, a dokumentálható bizonyosság is csak azért született, hogy példaként szolgáljon.

Nem ajánlott tehát sűrűn gyakorolni, hiszen a való életben sem adódik sűrűn. A bizonyosság szakmai megalapozottsága viszont elengedhetetlen és nélkülözhetetlen, azaz csakis kizárólag képzett, tapasztalt és gyakorlott szakemberrel ajánlott. Ennek több oka is van!

- Mivel éles helyzet (a Puli számára) ezért tény, hogy maradandó nyomokat hagy a Puliban. Akkor is ha ezt nem akarjuk, akkor is, ha nem így gondoljuk. Nem mindegy, hogy milyen nyomok, emlékek ezek. Szakmaiatlan áltudományos barbár sralatánság nem lehet a célunk.

- Mivel éles helyzet, ezért életszerűnek is kell lennie. A ruházat során az ember gondoskodik róla, hogy magát megvédje, azonban ezt nem tudja közölni a Pulival, nem tudja tudatosítani benne. Ezért fontos, hogy ahol a való életben csonttörés, fizikai sérülés történik, azaz harapás, ott megjelenjen a fájdalom vagy annak élethű látszata. A csontot törő erejű harapás produkálására rezzenéstelenül reagáló, tovább támadó reakció nélküli ember végérvényesen összezavarja a Pulit. Mivel összezavarja, ezért nem érti. Mivel nem érti, ezért kitörölhetetlen nyomot hagy emlékezetében, mint negatív tapasztalat egy az egyben kiválthatja a használat során pozitívnak számító viselkedés ellentétét. A menekülést, megadást, behódolást, elkerülést.

- Az életszerűség jegyében fontos, hogy a szituáció is legyen valósághű. Valóságos helyzetben az illetéktelen behatoló viselkedése nem biztatja a Pulit, nem hergeli és semmiképpen sem figyelemfelkeltő, hangoskodó, hanem sokkal inkább az alattomos, sunyi, váratlan és maga a Házőrző Puli megjelenése is már egyfajta gátja a cselekménynek. Nagyon lényeges, hogy tapasztalt szakember, hozzáértő végezze! Egyrészt nem lehet cél tönkre tenni a Pulit. Azaz a sikertelenség csak a bizonyosság sikertelensége legyen és ne a Pulié. Másrészt minden esetben záródjon úgy a bizonyosság, hogy adjon valami pluszt, pozitívumot és megerősítést a Pulinak. Harmadrészt csak tapasztalt gyakorlott szakmabeli tudja azt a határt eldönteni, hogy egy Pulit meddig lehet terhelni, meddig lehet elmenni. Ez minden Pulinál más és más.

- Mivel tanulatlan, képzetlen nyers ösztönökről van szó, ezért az első bizonyosság után kellő időintervallum után indokolt lehet az ismétlés, mivel tudjuk azt, hogy az ösztön nem zárja ki a környezet által nyújtott megtapasztalás szerepét. Az ismétlés viszont semmiképpen nem jelent rendszerességet és nem jelent gyakorlást! Csupán arról van szó, hogy első alkalommal néhány esetben a szituáció ismeretlensége miatt nem működnek úgy a kulcsingerek és nem váltják ki egyértelműen vagy egyből a megfelelő viselkedés választ. Itt szintén hozzá kell tenni a Gyakorlat menüpontban foglaltak ismeretét, valamint azt, hogy a bizonyosság mindenképpen a Puli számára pozitívan záruljon. Mivel ez minden Pulinál más és más, ezért egyedtől függően, az egyed sajátosságait figyelembe véve általános szempont, hogy a Puli Győztesen fejezze be a lehetőséget.

- Nincs a világon tökéletes védelmi rendszer. Így a biztonsági rendszereknek, védelmi technikának, riasztó szerkezeteknek is vannak hiányosságai. Eképpen a Házőrző Puli sem jelent tökéletesen záródó védelmi burkot az udvaron, lakásban, autóba. Mindenképpen legyünk figyelemmel erre a bizonyosság alatt. Azaz ez azt jelenti, hogy a jó ösztön vizsgálat nem a Puli hibáit, hiányosságait, gyengéit keresi, hanem igyekszik az előnyeit, erősségeit, kedvező elemeit felszínre hozni, feltárni, megismerni.

- A modern kori, civilizált, intelligens Házőrző vizsgálata jegyében a bizonyosság soha nem járhat a Puli testi és szellemi sérülésével.

- Mivel már utaltunk rá, hogy bizonyosság ide, vizsgálat oda, de ez maradandó, kitörölhetetlen nyomot hagy a Puli viselkedésében, ezért szükséges erre a gazda, tulajdonos figyelmét felhívni. A kulcsinger megismerése, felfedezése a Puli számára azzal jár, hogy ettől kezdve ez az inger, az ilyen inger minden esetben kiválthatja a viselkedés választ. A bizonyosság vizsgálata nem gyakorlás és nem próba, nem kiképzés, tanítás! A tréning lehetőségére a Gyakorlat menüpont tartalma ad választ.

- Javasolt és javallott ismerve az ösztönök elméleti hátterét, azaz az Elmélet menüpont tartalmának ismeretében, hogy a bizonyosság vizsgálatát legalább néhány esetben Gyakorlat előzze meg. Győztes csatát csak győztesek vívhatnak. A környezet befolyásoló szerepe nem elhanyagolható, legalább a megtapasztalás erejéig. A Gyakorlat menüpont tartalma alatt sok esetben már világosan kirajzolódik, hogy van-e értelme a bizonyosság vizsgálatának, vagy nincs. Annál is inkább, mert apró sikerek, kisebb győzelmek vezetnek a végső győzelemhez. Sok esetben a győztes nincs is tudatában adottságaival és képességeivel.

- A gazdák, tulajdonosok számára pedig örök érvényű szabály, hogy nincs vizsgálat és nincs bizonyosság ráfordítás, azaz foglalkozás és törődés nélkül. Nem várhatjuk el a Pulitól a magas fokú intelligenciát, ha a gazda, tulajdonos sem rendelkezik ezzel az erénnyel. A Házőrző Pulival ha csak a bizonyosság miatt is, de törődni és foglalkozni kell.

Minden szituációban fontos, hogy a szituáció végén megjelenik a gazda és megdicséri a Pulit. Azokban a szituációkban, ahol a gazda is jelen van (pl. személyvédelemben) ott a gazda nem ad parancsot a támadásra, küzdelemre és a harci viselkedés alatt a Pulit nem buzdítja, nem biztatja, itt ezekben a szituációkban is csak a végén megdicséri a Pulit. Mivel összetett ösztönről beszélünk, ezért a bizonyosság vizsgálata is összetett. Ezért először szükséges megismerni a bizonyosság vizsgálati lehetőségeit, módjait, módszereit.

 

TERÜLETŐRZÉS

Éles Szituáció

Védőruhában egy illetéktelen személy a Házőrző Puli saját territóriumára behatol.

Először a tolvajokra jellemző sunyi, alattomos viselkedéssel, megdöbbenve és meglepetten a Házőrző Puli megjelenésére. Ha a Puli nem tanúsít a behatolást meggátló viselkedést, illetve fenyegető viselkedést, nem veszi fel a harcot, akkor a személy bejut a territórium középpontjának környékére. Kis idő elteltével pedig megkísérli elhagyni a területet. Ha a Puli terhelhető, illetve úgy ítélhető meg, hogy a Puli enyhe, agressziót serkentő fenyegetése kulcsinger lenne, akkor a személy megkísérli a Pulit harcra, küzdelemre késztetni. Ha ekkor a Puli elmenekül a bizonyosság szituációjának vége. Ha beleáll a fenyegetésbe, akkor a terhelés folytatható, mindaddig, míg a személy egyszer a Pulit kitámadásra nem készteti, ekkor a bizonyosság szituációja befejeződik.

Ha a Házőrző Puli már a behatoláskor, területsértéskor felveszi a küzdelmet, akkor a behatoló személy támadásra készteti a Pulit, lehetőleg úgy, hogy legalább egyszer, de többször is fogjon, harapjon. Harapáskor a személy imitálja a fájdalmat és ez mindenképpen visszavonulásra, a behatolás megtorpanására készteti. Pulitól függően, ha a Házőrző Puli nem fog, nem harap, vagy néhány fogás, harapás megtörténte után a személy visszavonul (territórium határán kívülre), elmenekül. Ha a Puli terhelhető, akkor a behatoló személy egy-egy ütést vagy rúgást is kéz, illetve láb lendítéssel imitálhat.

Kicsit más, eltérő szituáció a kerítés! Ekkor éles helyzetben a védőruhás személy a kerítésen kívülről a behatolást imitálja, közben a territórium határán tartózkodó Pulit inspirálja, serkenti, hergeli. Amelyik Puli nem tanúsít védő viselkedést, azt mozdulataival ugatásra serkenti és elmenekülve a bizonyosság szituációja befejeződik. Erős védő viselkedés esetében megkísérli a személy átmászni, átlépni a kerítést. Ha ekkor a Házőrző, fenyegető Puli visszavonul, távolságot tartva hátrébb fenyeget, akkor a személy nem mászik át a kerítésen, hanem a kerítésen átnyúlva a Pulit fogásra, harapásra készteti és fogás, harapás után fájdalmat imitálva, majd elmenekülve a bizonyosság szituációja befejeződik. A kerítésvonalban vicsorgó, csattogó, esetleg a kerítést tépő Pulit mindenképpen meg kell fogatni szituáció közben.

Az éles helyzet film és fotó illusztrációja folyamatban! Nézz vissza később!

A területvédelmi éles helyzete alatti viselkedés kiértékelése folyamatban!

Nézz vissza később!

TÁRGYŐRZÉS

Éles Szituáció

A Puli számára idegen, ismeretlen helyen leterítünk egy plédet, vagy felállítunk egy széket. A Pulival közösen eltöltünk itt egy fél óra, óra időtartamot. Helyben maradásra szólítjuk fel a Pulit és a széken vagy pléden hagyva egy személyes tárgyunkat (kabát, táska stb) elhagyjuk a területet. A helyben maradás parancsa legyen a lehető legerősebb. Néhány perc eltelte után a védőruhás személy megjelenik és lopakodva, bizonytalanságot imitálva közelít a Puli felé, lehetőleg körkörösen, körül lépkedve a plédet, széket. Ha a Puli otthagyja a plédet, széket és kitámad, akkor a védőruhás személy megfogatja és a bizonyosság szituációja befejeződik.

Ha a helyben maradó Puli morog, vicsorog, esetleg talpra ugrik, akkor a személy megtorpan és a távolságot tartva, egyet-kettőt hátra lépve oldal irányba mozog. Egyszer megkísérli újból a megközelítést, amíg a Puli morogni, vicsorogni, azaz figyelmeztetni nem kezd. Nem a védőruhás személyre rohanva, hanem helyben maradva ki is támadhat. Ekkor eltávolodva, félelmet és sikertelenséget imitálva a bizonyosság szituációja befejeződik.

Ha a Puli morogva, vicsorogva viselkedik, de nem támad ki, akkor megközelíthető. Ekkor alattomos viselkedést, határozatlanságot imitálva a védőruhás személy a gazda személyes holmijáért nyúl, hogy a Puli megkapja, megharapja. A harapásnak meg kell gátolnia az eltulajdonítást, fájdalmat imitálva a személy elmenekül és a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha a Puli terhelhető, azaz fogás, harapás után nem üldözi a személyt és a tárgy mellett marad, akkor a szituáció néhány esetben több oldalról is megismételhető.

Az éles helyzet film és fotó illusztrációja folyamatban! Nézz vissza később!

A tárgyőrzés éles helyzete alatti viselkedés kiértékelése folyamatban!

Nézz vissza később!

AUTÓ

Éles Szituáció

Félig letekert szélvédő mellett a Pulival a gazda az autóba ül. Fontos, hogy a szélvédő annyira letekert állapotban legyen, hogy a Puli ha akarna, akkor kiférjen. Kis idő eltelte után (20 perc, fél óra) a gazda erőteljesen helyben maradásra szólítja fel a Pulit és elhagyja az autót, látótávolságon kívülre távolodik. Néhány perc után a védőruhás személy határozatlan, alattomos, sunyi magatartást imitálva közelít az autó felé. Ha a Puli elhagyja az autót, akkor a személy megfogatja és a bizonyosság szituációja befejeződik.

Ha a fejét, arcorri részét kidugva morog, vicsorog és a fogát csattogtatja, akkor a védőruhás személy tovább közelít az autó felé. Néhányszor el is menekülhet, majd újra megkísérli a megközelítést. Ha a Puli az autóban egy távolságon belül abbahagyja a fenyegetést, és láthatóan kitérő, elkerülő viselkedést tanúsít, akkor a bizonyosság szituációja befejeződik úgy, hogy a védőruhás személy addig távolodik, amíg a Puli újra fenyegetni nem kezd és ekkor elmenekül.

Ha a Puli fenyegető viselkedése erősödik, akkor a személy védőruhával benyúl a szélvédőn és a Pulit megfogatja. Majd fájdalmat imitálva elmenekül és a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha a Puli terhelhető, akkor ez több oldaltól néhányszor megismételhető, illetve egyedi esetekben az autó ajtajának kinyitásával is fokozható.

Az éles helyzet film és fotó illusztrációja folyamatban! Nézz vissza később!

A gépkocsi őrzés éles helyzete alatti viselkedés kiértékelése folyamatban!

Nézz vissza később!

SZEMÉLYVÉDELEM

Éles Szituáció

  1. A Puli számára idegen helyen, a territóriumán kívül kíséri gazdáját. Kísérés történhet pórázon és szabadon követéssel. Majd váratlanul támadás éri a gazdát. A támadó védőruhás személy megüti, meglöki a gazdát. Ha a Puli elmenekül, vagy elkerülést, kitérést tanúsít a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha kitámad, akkor a védőruhás személy a Pulit megfogatja és fájdalmat imitálva elmenekül és a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha a Puli terhelhető, akkor kéz és láblendítés történhet a személy részéről a Puli támadásának elhárítására. Ha a kísérő Puli kitámad, de nem fog, nem harap, akkor a védőruhás személy meghátrál és a bizonyosság szituációja befejeződik.
  2. A Puli gazdája és a védőruhás személy ismerik egymást. Barátságos, ismerős közeledéssel a gazda a Puli jelenlétében a védőruhás személlyel hosszasan beszélget. Fontos, hogy a beszélgetés vidám legyen, és az agressziónak a legkisebb jelét se imitálják a személyek. Majd hirtelen a védőruhás személy megüti, meglöki a gazdát, és a Puli jelenlétében fenyegetni kezdi, támadást imitál. Ha a Puli menekül, vagy elkerülést, kitérést tanúsít, a gazda mögé húzódik a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha kitámad, akkor a védőruhás személy a Pulit megfogatja, és fájdalmat imitálva elmenekül, a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha a Puli terhelhető, akkor kéz és láblendítést végez a Puli támadásának elhárítására. Ha a kísérő Puli kitámad, de nem fog, nem harap, akkor a védőruhás személy hátrálva elmenekül, a bizonyosság szituációja befejeződik.
  3. A szituáció tömegben történik, amikor a gazda és a védőruhás személy, mint régi ismerősök találkoznak. A szituáció többi része azonos a 2. ponttal. Fontos, hogy ha a Puli a tömegben egy harmadik, nem fenyegető személyre támad a bizonyosság szituációja befejeződik. Ha a Puli terhelhető, akkor egyéni terhelhetőség szerint a tömegben több támadó is lehet, több oldalról.

Az éles helyzet film illusztrációja folyamatban! Nézz vissza később!

Fotó illusztrációk:

A személyvédelem éles helyzete alatti viselkedés kiértékelése folyamatban!

Nézz vissza később!

KÖZÖMBÖSSÉG VIZSGÁLATA

Mivel a modern, kultúrált és civilizált Házőrző Puli nemcsak egy bizalmatlan, mogorva vadállat, hanem fejlett, kifinomult beleérő empátiás képességekkel is kell rendelkeznie, ezért szükséges annak vizsgálata, hogy egy-egy éles helyzet után milyen gyorsan képes lenyugodni, az eredeti kerékvágásba vissza zökkenni.

Szükséges a beleérző, empátiás képességek olyan szintű vizsgálata is, hogy miként reagál a Házőrző Puli olyan szituációkra, amely szituációk természetes gátat kell, hogy jelentsenek viselkedésében.

Szükséges azért, mert az örökletes képességek szelekciójánál a tenyésztésben nem lehet cél a viselkedés evolúciós alapszabályainak átlépése. Mit értünk ez alatt? Az Elmélet taglalásakor már volt arról szó, hogy az ember a beavatkozással bizonyos fajták, típusok, használati irányok kitenyésztésénél elérte, hogy a kutya társas viszonyaiban, kommunikációs szabályaiban beépültek olyan viselkedés válaszok, amelyek már szembe mennek a természet ősi elveivel. Azaz a küzdelem, vagy pusztán a veszély felmerülésének lehetősége során a megadó viselkedés az agressziót, illetve a harci viselkedést nem állítja le. Illetve vita tárgyát képezheti, hogy az eleve vesztésre ítélt felállás kiváltsa-e a megadó viselkedést, kitérést! Úgy gondolom az előbbi fontosabb. Azért gondolom így, mert nem lehet cél az emberi élet veszélyeztetése, nem lehet cél az ember testi épségének eltúlzott megkárosítása. Manapság úgyis tele van a média kutyatámadásokkal, melyek azt sejtetik, hogy bizony ez a természetes gát, fékező viselkedési elem már-már tényleg kihunyni látszik.

Ezért azt gondolom, hogy az ingerküszöbön átlépett Házőrző Pulinak vissza is kell tudni lépnie azon a küszöbön. Ezért kijelenthető például, hogy a harc, küzdelem hevében saját gazdájára visszafogó kutya tenyésztésre alkalmatlan.

Több ilyen természetes gát is létezik egy Házőrző Puli viselkedésében. Ezek a természetes gátat, evolúciós tiltást jelentő elemek legkedvezőbb esetben ki sem váltják a harci viselkedést, optimális esetben pedig lényeges magasabb ingerküszöbbel rendelkeznek, mint a többi harci viselkedést kiváltó kulcsinger. Mindenképpen szükséges ilyen esetekben, hogy a Házőrző Puli jelezze az ingerküszöb értékének közeledtét, eljöttét, vagyis a gátló viselkedés határértékét, azaz figyelmeztessen ilyen esetekben. Figyelmeztetni kétféleképpen tud, vagy kitéréssel, elkerüléssel, vagy morgással, vicsorgással.

Ilyen természetes gát, tiltó jelenség a Házőrző Puli viselkedésében egy gyermek vagy egy kölyök jelenléte. Megfigyelhető, hogy az ösztönerős kutyák is lényegesen több mindent eltűrnek nekik, azaz magasabb az ingerküszöb. Illetve a küszöbérték elérésekor vagy egyszerűen kitérnek vagy több alkalommal is, ha kell, csak figyelmeztetnek. Józan, önmagát kontrollálni tudó, tiszta agyú Házőrző Puli viselkedése ez.

Éles helyzetben azonban a gyermek sem, és a kölyök kutya sem lehet kísérlet tárgya. Ezért ezt a közömbösségi viselkedést a gyakorlatban másképp, más módszerrel értékeljük. Sok példa van erre, az egyik volt a saját gazdájára visszafogó Házőrző Puli. Egy másik éles szituáció, mikor a területvédelem Bizonyossága során, a harc, küzdelem után kis idővel megjelenik a gazda. Ha ekkor a Házőrző Puli bizalmatlanságból, illetve a megelőző harc hevétől még fűtve a gazdára ront az mindenképpen hiba, kizáró ok. Azért, mert nem lehet cél egy mindenre támadó kutya, nem lehet cél egy lenyugodni képtelen, agresszív kutya.

Fontos: Éles helyzetben, konkrét küzdelmi szituációban nem képezi vizsgálat tárgyát egy gyermek vagy kölyök túlélése csak azért, hogy megnézzük a Házőrző Puli képes-e lenyugodni, illetve önmagát kontrollálni!!!

Mivel a hétköznapi életben, nem éles szituációban a gátló tényező (gyermek, kölyök) viselkedése mindig magasabb ingerküszöbbel rendelkezik, mivel az ingerküszöb elérését minden esetben figyelmeztetés előzi meg, ezért lehetőség van ennek vizsgálatára. Minél magasabb az ingerküszöb, minél erősebb kulcsinger lenne szükséges a gátlás miatt annál jobb és tökéletesebb a közömbösség. Ez a figyelmeztető viselkedés, mint határérték jelzés kiváltásával vizsgálhatjuk.

Csak ezután térhetünk a bizonyosság vizsgálatainak eredményeire, a kiértékelés során tapasztalt fokozatokra.