SÍRNI CSAK A GYŐZTESNEK SZABAD…

 

ENGEDELMES VIZSGA

A Puli csendben ballagott láb mellett a füvön és szemét a póráz másik végére szegezte. Kereste, kutatta az ember tekintetét és leste, szinte várta, hogy mikor szólal meg. Mert ha megszólal az azt jelenti, hogy újabb feladat következik, amit teljesíthet. Leülni is úgy ült le, mint aki hangyafészekbe ül, kissé türelmetlenül, de annál nagyobb vehemenciával, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor felpattanhat, hogy valami újabbat teljesítsen. A Puli vére élénk és pörgős, szinte belerobban a feladatba és szempillantás alatt oldja azt meg, az ember szem követni alig képes.

Nem volt már mai gyerek a Puli mikor az első köröket róni kezdte, de egyáltalán nem volt soha monoton menet, amit a póráz végén teljesített. Hosszú tincsei lebbentek és söpörték a földet, ahogy pattogva ment a nő lába mellett. Teste egész meghajlott hosszirányban, szinte kifliben, ahogy a nő szemére felfigyelt. Pici aprózó lépteivel követte az ütemet, tartotta a ritmust és különös dallamot adott mozgásával az engedelmes kiképzésnek. Ember nincs aki ezt nézi, hogy ne mosolyodna el! A Puli járása szökellő, pattogó, lépése apró ritmusos.

Nem is nagyon volt ez kiképzés tulajdon képpen, hiszen nem a szó klasszikus értelmében vett tanítás volt ez. Sokkal inkább munka és szerep a Pulinak, hogy szolgálatkész vérét levezesse, hogy helye, szerepe és feladata legyen a nagyvilágban. Hol van már a tavalyi hó…nem volt ez mindig így! Az ember nem is hinné, hogy ez a Puli valaha nyomorban élt. Kikötve méteres láncot és a szőrétől mozdulni alig tudott. A vastag, széles nemezek, mint súlyzók lógtak a derekán és annyira lesúlyozták, hogy éppencsak bicegett. A feltépett és ápolt bunda lebben, alatta jár a szél és szellőzik a Puli bőre. A csont és bőr kutya hízni kezdett és erejével vissza tért a képzelet, ami talán régen volt, annak előtte. Minden esetre bizonyítani akart! Bebizonyítani, hogy a vöröslő szemek őt meglátva nemhiába sírtak. Hogy a látványától ökölbe szorult kéz jól tette, hogy nem ütött. Hogy nem volt hiába az egy év, amit eltöltött a láncon és nemhiába vágyott ott a láncon jobbra. Nemhiába, mert bár eltaposták, megalázták, kifacsarták, éheztették, nemápolták és aki csak rá nézett sírva fakadt a sorsa láttán…de nem volt hiába. Mert sírni csak a győztesnek szabad…győztes pedig az, ki mindezt szemrebbenés nélkül hagyja hátra, úgy, mintha meg sem történt volna!

Nem! A részvét, sajnálat, sanyarú keserűség már a múlté! Ezt a Pulit nem kell többé. Hogy miért? Aki nem érezte még az érzést, kívánom, hogy próbálja ki! Mikor Puli lép a kiképző pályára és a szempárokat a tarkóján érzi…mikor a beszélgetéstől duruzsoló nézők időnként a pályára pillantanak, hogy a Puli hogy dolgozik…Mikor munkakutyások nem mennek el úgy a Puli mellett, hogy rá ne mosolyognának vagy meg nem simogatnák…Ha a munkakutyázásban tapasztalt kiképző jut el arra a pontra, hogy a Pulit elkéri pár mozdulatra…ha a Pulira teljesítménybírók kíváncsiak…és még sorolhatná a Puli, hogy aki mindezt nem érezte próbálja ki! De a legnagyobb eredmény ennek a Pulinak, hogy aki ránéz nem gondol már a múltra! Tovaszállt valahol a kiképzőpálya párájában a nyár alatt! Nem, nincsenek megalkuvó mozdulatok. Nincs az, hogy jólvan, ez egy mentett kutya és csakezt tudja. Nincs kompromisszum, hogy ebből a Puliból ennyire telik! Ez a Puli mindezt legyőzte és hátra hagyta. Jobb, okosabb, értelmesebb, tanulékonyabb és fogékonyabb, mint az átlag. Bizonyítási vágy fűti és hajtja…no nem a múlt miatt, hanem annak, akit szeret. Bár az ember halandó és esendő és hajlamos emlékezni…akkor is, ha már nem kéne. Nem kéne, mert ha erre a Pulira emlékszik még talán sírva is fakad, pedig sírni neki kéne, mert sírni csak a győztesnek szabad! Ő meg már tudja, mindezt legyőzte régen, lelkében talán nyoma sincs már, mert a Pulinak lelke van.

A fegyelmező gyakorlatokat követve kis pihenő után kezdő kutyák mennek a pályára őrző-védő kiképzésre. Kezdő kutyák között egy Puli áll a körhergelés közepette. Póráza végét az fogja, akit a legjobban szeret. Kölyök és növendék munkakutyák ülnek némán az első alkalommal, lesik, hogy az ember bőrruhában rongyokat dobál, ostort csattogtat a kör közepén! Néha ültükből felugranak, a rongyot próbálva elkapni fogat csattintanak. A Puli az nem..az folyamatosan ugat! Nem is a rongyot nézi, hanem az embert, aki sunyi mozdulatokkal közeledik felé. Néha bozontos repülő tincsei közül felnéz, vissza a nőre, aki biztatja serényen, hogy jól csinálja. A biztatás, megerősítés hatására ki is támad. Második alkalommal már a rongyot húzza és harmadszorra már kezdeményez és ráfog a párnára. Mind a 38 centijével belerobban a feladatba! A jó őrző-védő önbizalmat ad a Pulinak, érzelmi amplitúdóit kisimítja, magabiztos, kiegyensúlyozott lesz tőle és nem utolsó sorban az engedelmes alatt visszafogott energiáit levezeti…célzottan és célirányosan!

Az elkapott párnát a szájában tartva cipeli a zsákmányt, majd a pálya kapujában leteszi. Visszanéz a nőre, hogy ügyes voltam? Én győztem! Igen ügyes és győztél…legyőzted az embert, felülemelkedtél rajta. A nő szeme sarkában egy könycsepp, mikor a pálya kapuját nyitja…egy könnycsepp, de több nem, mert tudja…Bodri sem sír, pedig sírni csak a győztesnek szabad!

ŐRZŐ-VÉDŐ