MENNYORSZÁG

 

  Egy kutya, azaz egy társ sorsa mindig úgy alakul ahogy a gazda sorsa zajlik. Sajnos az életemnek volt egy olyan szakasza amikor nem alakultak jól a dolgok. A házastársi kapcsolatom megszűnt, azaz a feleségemmel nem értettük meg egymást és elváltak útjaink. A veszekedések elkerülése érdekében én elköltöztem a falusi házból. De mielőtt ez megtörtént volna Morzsa sorsáról kellett gondoskodnom.

  Csányi Imre bácsi velünk szemben lakott az utcában. Sándorfalva központjában a templomhoz közel jó széles volt az Aradi utca, az út mindkét oldalán kertekkel a házak előtt. A kisöreg sokat-sokat átjött hozzánk beszélgetni, mint új szomszédaihoz, múlatni öreg napjait. Gazdálkodásban, kemény férfi munkában megöregedett ember volt. Nagyon szeretett mesélni. Mindig is szemezett Morzsával, tetszett neki a nagy szőre és az okossága. Morzsa valahol viszonozta ezt, hiszen mindig mikor az öreg átjött, akkor leült tisztes távolságban elé és olyan kíváncsi módon tekergette a fejét. Morzsa volt az, -csakúgy, mint a Pulik általában- aki megérezte távolról az emberi érzéseket. A félszeg, gyanús, rossz szándékú, sunyi embereket rendre megcsípte. A Puli ugyanis nem harap. Sokkal inkább csíp, mint egy madár. Lépésnyi távolságból figyel, morog ha kell, majd odaugrik és csíp. De a következő pillanatban már ott sincs, újra lépésnyi távolságból figyeli a betolakodót. Imre bácsit szerette a maga módján. Hihetetlen beleérző képességekkel megáldott lény a Puli és megérzése csalhatatlan. Jobb, mint a legújabb hazugságvizsgáló, hiszen távolról is felismeri a jó embereket, illetve kiszűri a rosszakat. Ha vendég, idegen jött a házhoz, akkor elég volt figyelnem a Pulik viselkedését. Ha gyanúsan morogtak, vicsorogtak és ez nem is akart szűnni, akkor alantas ember érkezett. Ha viszont néhány vakkantás után csend lett, majd leültek, lefeküdtek és messziről figyelték az eseményeket, akkor jó szándékkal érkeztek. A barátokhoz pedig már akár oda is ültek. Puliszokás az is, hogy úgy ülnek és fekszenek le, hogy csak egyetlen testrészükkel is, de hozzáérjenek az emberhez, illetve ráülnek az ember lábára vagy mellé fekszenek úgy, hogy a fejüket a lábára hajtják. Ezt tette Morzsa is Imre bácsival sokszor.

  Az egyik reggel az utcán megszólítottam az öreget.

-Imre bácsi. Szeretnék mondani valamit.
-Mi az Józsikám?
-Hát a Morzsáról lenne szó…
Az öreg tudta hányadán állok otthon és tudta azt is mit akarok mondani.
-Boldogan gyerököm. Hozzad át nyugodtan. Ahol égy kutyának jut koszt, ott jut kettőnek is.
Megbeszéltük és átvittem Morzsát.
-Morzsamorzsa – mondogatta neki az öreg.

Így nyugodt voltam a kutyám sorsa felől amíg elrendeződik az életem. Bár miután Morzsától elköszöntem és az öreg nagy vaskapu Imre bácsinál bezárult mögöttem, már éreztem, hogy ez a kék vaskapu egyszer úgyis ki fog nyílni azért, hogy Morzsa ismét velem legyen. Mint férfiember befelé nyeltem a könnyeim amíg a széles utca túloldalára nem értem. De ezzel belém is költözött egy nyugtalanító érzés és szorongatta is a torkom amikor csak Morzsára gondoltam a távollét alatt. Nehéz napok következtek ekkor a magánéletemben.

  Miután rendeződött a válóper és eldőlt, hogy hogyan tovább, akkor visszaköltöztem a faluba. Vissza a régi házba, Imre bácsival szemben. Éjszakánként forgolódtam az ágyamban és valami titkos erő nem hagyott nyugodni, nem volt nyugodalmam. Imre bácsi sem szólt hozzám sokat, néha összefutottunk az utcán mikor egyszerre léptünk ki a kiskapun. Csak intett és úgy tett, mintha dolga volna. Mi dolga lenne jószág és feleség nélkül? Tudtam azt is, hogy Morzsa jó helyen van nála, mindent megad neki, de hiányérzetem volt. Mint macska a forró kását kerülgettem a témát és napokat rágódtam mi legyen. Egyszer elhatároztam magam és dűlőre vittem a dolgot..

-Imre bácsi!
-A Morzsa? – szólt az öreg hosszú, kínos csend után. – Hát hogyan csináljuk? Visszaadom én Józsikám csak megszerettem.
-Majd megbeszélgetjük Imre bácsi.
Ekkor már tudtam, eszembe villant a megoldás. Veszek, szerzek egy Puli kölyköt az öregnek.

  Kutattam is, de nem kellett sokáig. Szegeden, a város nagykörútján egy zárt beépítésű ház állott a sarkon. A szárazkapubejármögött az udvaron kölyköket hirdettek. Papír, törzskönyv nélküli szaporulat volt. Az apa egy rendkívül zsinóros ám kis termetű fekete kan volt, az anya egy szemre való alkatú fehér szuka. 3 kölyök volt az alomban, két fekete és egy egérszürke. Ekkor én szürke Puliról még nem is hallottam. Vonzott a dolog nagyon, de az én szememnek nagyon nem tetszett. Rövid volt a szőre, mintha ledörgölte volna és a farka nem kunkorodott olyan peckesen a hátára, mint ahogy a Puliknak szokott. Végül egy formás fekete fiút választottam. Egy fiatal pár kínálta eladásra, a védőoltásuk teljesen rendben volt. Rohantam is vele haza. Nem is rohantam, hanem szágulkdottam. A tíz kilóméteres út mérföldnyinek tűnt akkor. Szégyen szemre nem azért, hogy mint kölyöknek örülhessek, hanem hogy minél előbb visszakapjam Morzsát. Mint a vad téptem fel a nehéz vaskaput az öregnél és türelmetlenül kerestem.

-Imre bácsi! Imre bácsi! – szólongattam hazaérve – Nézze csak. Meglepetést hoztam.
-Mifene.
Az öreg ahogy meglátta a kölyköt azonnal ölbe fogta és még a ráncai is kisimultak örömében.
-Józsijózsi. Nyócvanon fölül vagyok. Mi lösz ha én mögyök el hamarabb, mint ez a kölök.
-Ne féljen Imre bácsi. Gondját viselem, de maga túlél még engem is.
-Hát mögoldottad a gondunk Józsikám. – mondta megnyugvó, elismerő hangon. Vihettem Morzsát lelkünk megnyugvásával. Boldog volt az öreg is, hátmég én.
-Bodri lösz a neve. – szólt az öreg még utánam a kapuban.
De ezt én már nem nagyon hallottam. Rohantam haza Morzsával. Hát így vettem meg kétszer a saját kutyámat.

  Kicsit fiatalodott is az öreg Bodri nevelésével, jobb négylábú társat nem is találhatott volna öregségére. A nevelés és a mosoly, vidámság fiatalít és gyógyít. Tartják a tapasztalt öregek. Hogy ez így van-e még senki nem bizonyította be, de annyi bizonyos, hogy Bodri minden egyes nap tett valamit, amivel Imre bácsit megnevettette.A Puli eleven, mozgékony és tettre kész teremtés. Kezdetben esetlen, botladozó, később egy igazi bohóc, vidám és folyton mosolyog, amit a piros nyelvével ki is hangsúlyoz a szőre alkotta fekete háttérből. Mint a bohóc krumliorra, ami később felnőtt bájba csap át, hogy raz ember és tényleg kisimuljanak a ráncai. Így volt ez az öreg szomszédnál is. Amikor csak kérdezni mertem, hogy hogyan érzi magát egyet legyintett majd Bodrira mutatott mosolyogva. Imre bácsi szeme nem volt az igazi, mesélte, hogy egyszer régen szemműtéte is volt. Így Bodri egyre csatakosabb, nemezesebb lett az idő múlásával.

  Nyáron hűsölni a meredek Nap elől Imre bácsi háza előtt a szilvafák alatt ültek össze az utca öregjei a padon. Így volt ez minden álldott nap. Néha-néha dolgunk engedtével mi is csatlakoztunk hozzájuk a párommal. Kitty szerette az öreget és szívesen beszélgetett vele. Amíg cseverésztek én mindig kihasználtam az alkalmat, hogy amennyire tudom szétszedjem a Puli szőrét. Mert jólnevelt Puli volt Bodri. Az esti traccspartyk alatt ott ült a pad mellett, mint a cövek, Imre bácsi mellől el nem mozdult. A pulit viszont a szőrápolásra is nevelni kell! Arra, hogy tűrje ha a szőrét macerálják. E nélkül a bunda csinos formában tartása hasztalan vállalkozás. Pedig egy Puli teljes szőrkönösének rendbetétele bizony órákat is igénybe vehet, addig pedig nyugodtan kell maradnia, hogy ne tartson egész álló napig az összenőtt tincsek széttépése, elválasztása bőrig. Bodri pedig ezt nem szerette. Két három tépés után megunta és elszaladt. Ráadásul a szőrének típusa eléggé hajlamos volt az összenemezesedésre.

  Felmerült az olló gondolata, hogy a szétválaszthatatlanná gubancolódott szőrtől megszabadítsuk. Ez mellett szólt az is, hogy a széklet, a bélsár a fenekére rendszeresen felragadt. Morzsánál is jártam így, amíg nem tudtam. Veszélyes a Puli hasmenése és oda kell rá figyelni. Nem úgy oldja meg, nem annyira egyszerű, mint más fajták esetében. A hígabb bélsár felragad a végbélnyílás körüli szőrre. Majd meg is szárad, a szőr beleszikkad. Ez még nem is lenne addig baj, amíg a Puli újra nem ürítene. Ekkor a vécézhetnék fájdalmas és nem sikerül, mert az előző odaszáradt maradvány nem engedi kitolni, kinyomni az újat. Még bélprobléma is lehet a dologból, ami a Puli egészségét veszélyezteti. Ez Bodrinál Imre bácsi rossz látása miatt többször is megtörtént. Segíteni nehéz, mert a Puli fájdalmában és tehetetlenségében az erős ingertől rúg-vág-harap. Morzsát állatorvoshoz kellett vinni és elbódítani, hogy lenyírjuk a végbél környékén a szőrt, Bodrival ez nem történt meg, de ez okból is inkább a nyírás mellett döntöttünk.

  Hát ha a tépés nem minősült egyszerűnek, akkor a nyírás egyenesen bonyolultra sikeredett. Ketten kellettünk hozzá. A párom, Kitty folyamatosan simogatta Bodrit míg én dolgoztam az ollóval, de így is többször megcsípte a kezét akaratosságában. A farkát nem engedte, illetve, hogy némi Puli jellege azért maradjon a fején meghagytam a szőrt és az ernyőjét. A Puli ernyője az a szőr, ami a szemét takarja. A közhiedelemmel ellentétben a Puli nem vakul meg ha lenyírják a szeme elől a szőrt, azonban ha nem szokott hozzá az erősebb napsütéshez, akkor begyulladhat. Hozzá szoktatni pedig úgy lehet ha copfba kötik, feltűzik a fején a tincseket. Teszik ezt főleg azért, hogy a szem jobban tisztuljon ha problémás a csipa távozása és hajlamos keményen összeállni a szemzugban. Erre is figyelni kell, sőt sűrűn takarítani.

  Ha már megnyírtuk Bodrit, akkor meg is fürdettük. Jót tesz, mert lehűti a nyári kánikulában a testét. A nyírott szőrnél nem is árt, mert a frissen nyírt Puli úgy néz ki egy darabig, mint Kakás Pista Jézus nevenapján! Elég őrülten áll rajta az ünneplő ruha. A külföldiek néha nevezik a Pulit magyar vízi kutyának is. Nem tudni ez miből ered, illetve többféle magyarázat is létezik. Az egyik szerint régesrégen használták a Pulit vadászatokon arra, hogy az elejtett apróvadat a vízből kihozza. Ez bizonyára csak olyan mély vízben lehetett, ahol a Puli lába leért, mert köztudomású, hogy a Puli szőre abban is különbözik más kutyákétól, hogy ha átázik, akkor több nap mire megszárad. Máskülönben pedig olyan, mint a szivacs, vagyis ha magába szívja a vizet akkor behemót súlya lesz, azaz a Puli nehezebben, sokkal nagyobb erőfeszítések árán tud mozogni. Igaz lehet ez még akkor is, ha a fajta szőrköntöse csak az elmúl több évtizedben lett földet súroló és régebben nem törődtek a tincsek hosszával. A másik magyarázat szerint a Puli szőrtakarójában nagy hasonlatosságot mutat egyes vízben dolgozó fajtákéval (pl. vízispániel), de avval a különbséggel, hogy azoknak tömegében és mennyiségében koránt sincs ekkora szőrük. Vagyis a magyar vízikutya elnevezés egyik teóriája sem igazán bizonyított. Annyi azonban bizonyos, hogy egyes Pulik tényleg rajonganak a vízért. Beleugranak, belegázolnak és hemperegnek benne. Ez egészen addig tart, amíg a lábuk leér, illetve a szőrük át nem ázik. Az átázott hosszú szőr olyan nehéz, hogy szabályosan lehúzza az úszó Pulit, aki ezek után a lehető leggyorsabban úszik a partra, mert hamar elfárad a nehéz súlyterheléssel kombinált úszásban és sok vizet is nyel. Egyes Pulik pedig úgy viseltetnek a víz iránt, mint a macskák, tehát irtóznak tőle. Főleg akkor ha fiatalon, amikor még kisebb és könnyebb a szőrük nem ismerik meg az úszás, fürdőzés örömeit, amikor vizet csak az ivótálban láttak. Bodri ez utóbbi kategóriába tartozott, egyenesen menekült a fürdőzés elől.

  Az évesformává cseperedett Bodri mindent megpróbált, hogy a vizes kádat a nagy melegben ne kelljen igénybe vennie. Imre bácsi hatalmas udvara tele volt szőlőlugassal. A kaputól a járda mellett végi az öreg szőlőtőkék már a háztetőig értek, néha-néha fel is futottak a tetőre. Mint egy zárt, száraz kapubejáró esetében, csak itt élő sövényből volt a tető. A napot, esőt felfogó lugas egészen a gangig tartott, amely összekötötte a ház két bejáratát. Az egyik ajtó külön a konyhába vezetett, a másik a szobák felé. Emellett az udvar közepén a góré előtt volt még egy szőlőlugas. Ez alatt kerti bútorok voltak kihelyezve, bár az öreget soha nem láttam ezeken üldögélni, sokkal inkább a ház előtt a padon, akár egyes egyedül is. A góré előhírnöke volt annak, hogy ezen a portán valamikor nagy állattartó gazdálkodás folyt. A kukoricát, szemes terményt tárolták benne valamikor, tégla dúcokon állt, hogy a betárolt takarmány körül minél jobban járjon a szél és ne fülledjen be télire sem. A góré oldalát falécek alkották egykoron, tetején cserép, de az idő megette mindkettőt. Az idő vasfogának sokat segített az a lila akác is, amit a góré tövébe ültettek árnyékadó növény gyanánt. A górét már évtizede nem használták, így a bokrot sem nyírták, gondozták mellette. Érzékeny növény a lila akác, érzékeny a talajra, mindenütt nem is marad meg az alföldön. Ahol viszont jó talajt talál és számára kedvező nedvességet ott kiírthatatlanná válik és agresszív módon hozza évről évre hajtásait. A góré teljes oldalát befutotta már, olyannyira, hogy az oldalléceket eltörte és felnyomta a tetőt. Ennek következtében az öreg góré megadta magát, meghajolt az enyészet előtt. Azaz meghajolt volna, de az akác nem engedte. Ezt sem. Már rég összedőlt volna, de tartotta még az, aki a vesztébe hajszolta, a lila akác. A górét és az egész udvart vasrácsos kerítés szegélyezte. Ezek mögött voltak az ólak, előttük kifutók egészen a rácsig. Egyikben csirke a másikban disznó volt régen az öreg elmondása szerint, bár tyúkokat most is tartott Imre bácsi. Nem volt hát szüksége hűtőfürdőre Bodrinak, hiszen a déli nap elől volt árnyék bőven ahová elvonulhatott. A nyírás utáni fürdetéshez is a góré alól kellett elővarázsolni ez a varázslat azonban nem volt olyan nehéz…

-Gyere Bodri kutyám – szólt az öreg éneklő hangon, hiszen pont ezért nevezte el a Pulit így, mert szerette ezt a magyar nótát. És Bodri a nótaszóra már jött is! Mint az ázsiai kígyóbűvölők mikor megfújják a furulyát, hogy a kosárból a kígyót előcsalogassák. Az énekszóra, Imre bácsi hangjára jött Bodri, kibújt a góré alól, így megfürdettük.

  Az udvar közepén volt egy kút, egy kinti, nyári csap ahol a dézsába vizet engedhettünk. Jól tele engedtük. Aztán vártunk pár órát, hogy nap meglangyosítsa, mert a forró nyártól felhevült Puli teste megfázik, ha a jéghideg csapvízbe teszik. Mikor a nyári nap melege már elég elviselhetővé tette a vizet, akkor Bodrit fogtuk és próba képpen beletettük. Az a típusú Puli volt, aki lemered a meglepetéstől ha vizet érnek a lábai. Gyakran tapasztalni ezt a Puliknál, hogy fürdetéskor megmerevednek a vízben, kitámasztják magukat a lábukkal és úgy maradnak, mint egy élettelen fűrészbak. Nagy nehezen elfektettük Bodrit a dézsában, hogy mindenütt érje a víz. A kényes helyeken ahol jobban koszosodik ott megdörzsöltük, de ekkor vége is lett a türelemjátéknak, a Puli menekült volna ahogy csak tud. Így nem szappanoztuk át a szőrét csak tiszta vízzel lemostuk. Mikor kiugrott a dézsából a víz teljesen fekete volt a hosszú hónapok alatt szőrre rakódott kosztól. Rázta is magát Bodri ahogy csak bírta, mi is csurom vizesek lettünk. Majd miután úgy érezte, hogy a fölös vizet lerázta magáról nagy dörgölődzésbe fogott. A falhoz, az öreg ház lábazatához dörgölte a fejét és az oldalát. A lugas alatt a betonból készült járda remek felületet szolgáltatott ahhoz, hogy az egész fejét alaposan átdörgölje. Pulitól megszokott és jellemző módon az elejével, mellső lábaival lefeküdt, feneke az égnek meredt és csak dörgölte megelégedett morgással az arcát. Még a tyúkok is elhallgattak egy percre, kárálásukat felfüggesztették az udvarban a nagy morgásra. Mindez a Pulinak nem volt elég, mert rögtön a biztos menedéket és hűvöst adó roskadt góré alá bújt, ahol kaparásával a lekeményedett tetejű homokot már fellazította és meghempergett a földön.

-Állj! Bodri! Micsinász – szólt az öreg Imre bácsi, de ekkorra már a Puli tiszta egyadta homok volt, ami nem baj, hiszen a homoknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy ha megszárad, akkor lepereg. Kizuttyantottuk a dézsából a koszos vizet az udvarra.

  Ahogy telt az idő és Bodri szőre nőtt úgy lett valamiért Imre bácsi egyre vékonyabb. A pocakos kisöreg már csak szinte árnyéka volt önmagának, sápadt bőre és világító szemefehérje csak leste napokat egyedüli társát a Pulit. Míg az egyik reggelen már nem láttuk a kapunk kicsoszogni, mint mondák a mentő vitte el. Imre bácsi nagy beteg lett, annyira, hogy kis idő múlva el is távozott közülünk…