SANYARÚ!

 

„  Tehén bődült a háta mögött az istállóból és mintha a homok sem lenne már annyira homok. A Pécel melletti tanyán a gyümölcsöskert mellett tehenek kérőztek az istálló párájában. Bodri az ajtóba feküdt, hogy boldogságfutását kicsit kipihenje. Nelli nemrég járt itt családjával, hogy buksiját megsimogassa, majd elmentek, de a simogató érzés ezzel nem múlt el, hiszen az udvarban a pici gyermek megtette ezt napjában többször is. Csak vele, hisz az udvarban más kutya, aki fegyelmezze, sérelmezze nincs. És csakúgy, mint kölyökkorában most is, mire kilihegte magát újra futásnak indult, hisz a gyümölcsöskertben Pécel mellett még nagyobb volt a tér, mint Sándorfalván az öreg kertjében. De talán érzi is, gondolja azt, hogy a felhők felett csoszogó, apró léptű hajlott barátja, az ember, aki felnevelte látja ezt és ott a fenti kertkapuban sápadt, halovány arcával elégedetten bólogat…”

Gondoltuk mi…de sajnos az igazság nem ez volt! Ez csak mese, tündérmese, amit elhitetnek az emberrel. Messziről jött ember azt mond, amit akar…ígér, hiteget és csalóka képet fest a valóságról. Aztán aki elhiszi az tapasztalat útján felébred, mint egy rossz álomból!

Bilibe lóg a keze…mondják viccesen és a feneke odaér a hideg falhoz álmában…de a valóságban sokkal pusztítóbb ez az ébredés.

Imre bácsi valószínűsíthetően forgott a sírjában, pedig én megnyugodtam, elhittem azt, hogy minden rendben van. Az igazság az, hogy a felelőtlen hozzá nem értés, a felelőtlenség még ha gazdag is, akkor rosszabb, mint a gettó! Miért? Azért, mert a nyomorultak a menhelyen, sintértelepen legalább nincsenek hitegetve. A sorsuk megpecsételődött, tudják jól és nem reménykednek, mert nem látnak mást, mint a nyomorúságot maguk körül. A legrosszabb dolga az újgazdagok szolgálójának van, mert a környezet, amibe beléecsöppent sejteti és láttatja, hogy lenne, volna miből csak nem jut…mert nem adnak! Nem azért, mert nincs…

  Nagyon jól hangzik, hogy tehén bőg az istállóban és ha a ház ajtaján a gazda kilép, virradás után ezt látja, de az igazat megvallva a tehén azért bőg, mert egyedül van. Ugyanilyen jól hangzik, hogy itt Puli őrzi a házat, több hektáros birtokot, de ez csak a látszat. A dekoráció, amit egy Puli jelent a háznak nem attól lesz dísze az udvarnak, hogy a ház sarkánál marasztalják. Erős a kontraszt!

Az emberi szó és a gondoskodás marasztalja legjobban a Pulit a ház környékén…nem a lánc!

Nem utolsó sorban az egy méteres láncon tartott Puli gondozatlan, tehát nem becsülik, nem értékelik. Pedig ez a fajta mivel magyar igényli az ember kezét és törődését.

Tehát a mennyország csak tündérmese volt…az igazság valami egészen más…

Az eleven Puli felugrált a gyerekre örömében, hiszen az igazi Puli örül az embernek. Ráadásul folyton tovakujtorog, a bekerített birtok kerítése nem állítja meg. Vadászösztöne erős és korgó gyomra azt súgja eszének, hogy élelem után nézzen, mert bár ház körül élő jószág a Puli, de a konyhamoslék kevés neki.

Végső megoldás gyanánt Bodrit méteres láncra verték, egy ölnyi vastag akác karóhoz a ház sarkánál kikötötték…dekoratív kutyaház mellé. Gondoskodás jeleként enni kapott…a konyháról megmaradt ételmaradékot!

Bodri várt, várt és várt türelmesen. Hiszen nem értette a dolgot. Hiszen ő imádja az embereket és nem ártana a légynek sem. Jó jó a tyúkokat néha megzavarta, de hiszen ő egy ősi terelő fajta…

A meglepődés után…hiszen soha életében nem verték láncra…megszokta azt, hogy az élete egy méteren belül zajlik, folyik tovább. Beletörődött sorsába. Igaz néha reménykeltőn tekintgetett a bejárati ajtó felé a ház sarkától, hogy hátha jön valaki, illetve fejét megemelte, ha a hosszú kocsibejáróban egy autó megjelent…de a remény folyton szertefoszlott, hiszen nem hozzá jöttek és az érkezőktől sokszor csak egy mosoly érkezett…Puli!

Viszont nem mutatta, de a feszültség benne egyre nőtt. Mégis mégis nem fordult be és nem lett bolond, inkább napról napra fogyott. Fogyott, mint a rabok, kikben hiába is esznek az ideg felörli testüket…Járt körbe körbe, mint a rab a cellájában, saroktól sarokig, kutyaháztól az oszlopig. Naponta százszor, ezerszer tette meg ezt és már azt is tudta, miként járjon körbe….úgy, hogy a láncát az oszlopra ne tekerje fel.

Bodri, Imre bácsi nagy becsben tartott Pulija, élete végének hűséges társa úri helyet kapott az újgazdag birtokon…rajta keresztül jártak tojni és elülni a tyúkok!

Nem a vizes tál miatt tanulta meg, hogy a láncát ne tekerje fel, mert inni úgy kapott, hogy a moslékot a táljában jó levesen adták, illetve felengedték.

Így mutattak ők, a jószágok a birtokon…ház sarkánál Puli…vele szemben karám, amiben marhabőgésre ébred a család…Bodri mögött tyúkok és mangalicák. No!

Azért is volt a hely úri, mert nem egyedüli kutya volt a háznál…a hegyoldalban fekvő sárgabarack liget mégegy kutyának adott helyet! Hátrébb, hol az ember is ritkán jár egy rottweiler keverék őrizte a házat kikötve…talán kicsit, úgy fél méterrel hosszabb láncra, mint Bodri. Mivel embert nem látott, csak hangokat hallott folyton folyvást ugatott.

Idilli környezetében Bodri szőre nagyon szép lett…mint a hajléktalanok ápolt fejfedője. Mennyire?

Kora reggel, úgy a délelőtt felénél az asszony kilépett a házból az ajtón. A férj már nem volt otthon…dolgára ment. A Nap sütött és az asszony úgy gondolta a csöpp gyerekkel ideje a jó levegőn lenni. Sétáltak az udvaron és élvezték a tavaszi első napsugarak melegét. A gyermek most kezdett érdeklődni a világ iránt és az asszony úgy gondolta, hogy ideje néhány dolgot megismernie…meg is mutogatta…hogy tehén, boci, ez meg malac, és ez Puli. Ekkor lett figyelmes, hogy a bolháktól vakaródzó Puli az estére kapott főtt burgonya héjat nem ette meg…gondolta is, hogy amint a sétának a ház körül vége tesz efelől. Mikor a gyerkőcöt a házba vitte és letette, akkor a konyhából visszalépett…vissza az udvarra és a Puli a főtt krumpli héjra finom falatot, vitamint kapott…egy szem, egyetlen egy bébirépát!

Aztán aznap az asszony az udvaron nem mutatkozott.

Bodri nézte is és nem tudta hová tenni a dolgot. Mint minden nap a kocsibejárót leste és kémlelte. Zsigerből, ösztöneitől vezérelve érezte, hogy ez a nap más, talán más, mint a többi. Várt és türelmesen viselkedett napról napra, hónapról hónapra…majd egy évig. Azt mondják minden rab esetében eljön az a krízis, az eltelt idő függvényében mikor már nem bírja türelemmel tovább. Mikor úgy érzi, hogy mindennek vége, ha nem történik valami. Bodri türelmetlenül csörgette láncát…a lerótt körök már ösvényt mélyítettek a járástól a sárga földön. De ekkor, ekkor egy autó jelent meg a kocsibejáróban. Az éppen virágzó barackfák mögül hirtelen bukkant elő, de Bodri ekkor már tudta, hisz hallotta és ezt a hangot…a furgon hangját ismerte jól. Talán fél éve már, hogy hallotta, de emlékezett…és a furgonból kipattanó emberek egy része épp felé tartott. Őket, akik hozzá mentek, felé léptek egy szűkölő, toporzékoló Puli látványa fogadta. Egy türelmetlen, de szeretet ittas Pulié…

A látvány nem volt más, mint a következő: